– part szakad

by Marti

Szexi napsütéses reggelünk sikeredett, ezért gyalog vágtam neki a lakást az étteremmel összekötő 4,1 km hosszú görbe bejárásának (kezdő lökést adott a tény is, hogy lejárt a buszbérletem). Végig a parton kalandoztam, miközben élvezkedtem a langymelegben és idióta slágereket hallgattam. Többször kellene kihasználnom a tengerpart közelségében rejlő lehetőségeket, mint például munkábaséta, napozgatás ésatöbbi; más a fél karját odaadná egy tengerpartért, én meg le se sajnáltam már hónapok óta, szégyen-gyalázat. Ennek most vége.

Parton-munkábasétálni azért jó, mert egy: telik vele az a kurva sok szabadidő, kettő: csipkebokor vessző, három: egészséges meg minden ilyesmi, négy: költséghatékony, öt: jó a grafikája. Lehet közben gondolkodni – ha meg véletlenül nem sikerül, senki sem veszi észre. Úgyse sokat gondolkodik az ember manapság, vagy legalábbis én nem viszem túlzásba, az biztos. A túlzásba vitt intellektuális viselkedés során általában lehetőségek mérettetnek meg, amelyeknek csupán végiggondolása is (feltételezhetően) olyan, vagy hasonló lélektani hatást fejt ki az alanyra, jelen esetben rám, mintha valóság lenne, és a vége az, hogy legszívesebben felvágnám az ereimet.

Mert ugyan milyen alapon korzózok itt a tengerparton fel-alá, mint egy tinédzser hippi? Miféle “munkahelyre” iparkodok, ugyan? Pincérnő, mi? Ehh. Diákmunka. Ezért kellett hat évig a dicsőséges magyar felsőoktatás meg anyám kenyerén élni, hogy aztán a tisztességes munka is büdös legyen… Hát most mondjam már meg, mért nem volt jó nekem abban az iskolában dolgozni? Mér nem tudtam nyugton maradni a seggemen, mint mindenki más? Mert nekem mindig mehetnékem van, nekem sose jó semmi…! Mert én asziszem, máshol kolbászból van a kerítés! Persze, ott nem piszkál senki, azt csinálok, amit akarok! Az meg le van szarva, hogy itthon mi van, mi? Hogy mindjárt összedől a ház? Inkább az albérletet fizetem, minthogy a sajátomat törleszteném, pöhh! Hát nekem már tényleg kezd elmenni az eszem! Mi lesz így velem, mi? Én se leszek már fiatalabb! Nem gondolom, hogy család, meg gyerek…? Most mér kell úgy felkapni a vizet, tán negyvenévesen akarok majd szülni? He?!

Sokáig éljen a hordozható zene meg az idióta slágerek kitalálója, éppen időben foglalták vissza a szélessávot a fejemben, így ma reggel sem vágtam fel az ereimet. Ezért nem vagyok valami nagy véleménnyel a gondolkodásról; boldogok a lelki szegények.

Amíg ki nem találom, mi legyen, addig itt fogok sertepertélni fel-alá a tengerparton.

Advertisements