Borkóstol

by Marti

Mindennek a tetejébe még sietni sem kellett volna, várakoztam vagy másfél órát a szállodában, miután megérkeztem. Napi jócselekedet gyanánt kézbesítettem egy félrekézbesült levelet, és jót cselekedtem a hasammal is: beleraktam egy csokis fánkot, megköszönte szépen. Tettem-vettem, lógtam a szeren meg a recepción, a konyhában nem, mert mindenki gyilkos pillantásokat vetett ma felém.

Egy francia faszi tartott nagymonológot a borlistáról valamint Franciaország kisebb-nagyobb tájegységeiről és azok geológiai adottságairól. Utóbbi nagyjából annyira izgat fel, mint a cserebogarak egyedfejlődése vagy Észak-Korea cipőipara, érezzük ugye, milyen lebilincselő előadás volt. A temérdek érdektelen információ mellett úgy másfél gramnyi érdekeset hallottunk, például hogy a spanyolok csinálnak ilyen especiale kiadásokat, amikhez különböző évjáratokból, de azonos fajtából mixelnek össze borokat. Ráadásul a francia ipse akcentusa irritáló volt, mint egy lavór sav.

Volt részem jó néhány ilyen és ehhez hasonló munkahelyi fejtágításban/továbbképzésben/kiselőadásban/prezentációban/egyéb, emberi élet kioltására alkalmas agymosó procedúrában. Van ugye az előadó, akinek már a megjelenésétől rosszul lesz a fele társaság. Bármit visel, egyből nevetség tárgya lesz; bármennyi haja van, bármilyen testfelépítése, bármilyen telefonja/szemüvege/aftersévje stb, végül akármilyen hangszínen szólal meg, azonmód közröhej tárgyává válik a hátsó sorokban. (Jellemzően itt foglal helyet a társaság azon fele, akik számára 1. az előadó személye végsősoron mellékes és maga az előadás ténye okoz sérelmet, 2. az előadás a szabadnap lábbal tapodását jelenti.) Rajta kívül jelen van a főnök/osztályvezető/helyettes-atyaúristen, aki végig bratyizik a pofazsákkal, azt a látszatot igyekezvén kelteni, hogy kettejük együttműködésének gyümölcsét most nagylelkűen felajánlják a köz javára, tessék csak tessék, falatozzanak kedvükre a tudás fájáról, közben gyorsan szétosztjuk ezeket a brosúrákat/prospektusokat/munkáltató füzeteket/jegyzettömböket, melyeknek egyike sem áll kevesebb, mint harminc ívből, ne szégyelljenek jegyzeteket készíteni, meg óra végén úgyis kikérdezzük.

A legtöbb ilyen szeánsznak egyetlen célja van csupán: rávenni a dolgozót a fokozott értékesítésre. Nem, nem, nem várjuk azt a kollégáktól, hogy őrült módjára tukmáljanak minden szart a vevőre mindenáron rá akarják beszélni az ügyfelet a száztíz fontos magnum gyanútlan elfogyasztására, de nyugodtan felhívhatják a vendégek figyelmét az általuk rendelt burger és a kétnapi fizetésükbe kerülő vörösbor páratlan ízkombinációjára. Legyen ez afféle tájékoztatás: lám, ebben az étteremben ilyen is van! (Pompás! – mondja a vendég és jól kiröhög az árcédula láttán, majd rendel egy üveg sört.) – A prémium kategóriás konyak és armanyak bemutatása az asztalnál az étkezés végeztével nem néz ki hülyén, ne féljenek… köszönöm a hozzászólást, kisasszony: semmiképp sem javasolnám “siketnéma, félvak pincérnő vagyok, Isten fizesse meg jóságát, ha két feles keserű rendelésével hozzájárul mozgássérült kisfiam rehabilitálásához” feliratú kártyák egyidejű felmutatását. Ugyanakkor elvárjuk önöktől, hogy az elkövetkező egy hónap során legalább hat-hat üveggel értékesítsenek az önök által két legszarabbnak ítélt borunkból.

Az észosztáson mindig akad néhány kolléga is, aki egy követ fúj az előadó lófaszjóskával és a főnökkel. Ők azok, akik egymás szavába vágva hadarják a válaszokat a lófaszjóska ultraostoba kérdéseire, jegyzetelnek, aláhúznak és bekarikáznak mindent, mint a gép, idegesen pisszegnek a hátsó sorokban rendet bomlasztókra. Illedelmesen kiöntik a kóstolásra szánt negyedkortynyi fejadag kétharmadát és gondosan öblítenek a különböző fajták között. Önfeledten nyáladdzák végig a kétszer negyvenöt percet, majd elismerésüket fejezik ki a remek és érdekfeszítő előadás végeztével és kétszer is megköszönik a lehetőséget, biztos ami biztos. Öröm ilyen munkatársakkal az élet.

A hátsó sorokban ekkora éppen eluralkodik a nikotin- és koffeinhiány, amit gyors pótlás követ. Az igába visszakényszerülők aztán naphosszat vihognak az előadó megjelenésén/hangszínén/egyéb jellemzőin, az általa összehordott irreleváns aprólékon és az előadás során elhangzott “értékesítési technikák” parodizálásán, míg a csürhe másik fele a maradék szabadnap célszerű kihasználása végett átballag a közeli italkimérésbe egy jóval kötetlenebb borkóstolóra.

Másnapra pedig senki nem emlékszik egy megveszekedett bitnyi információra sem az elhangzottakból, leszámítva persze azt, hogy az itallapon Saint Emilionként feltüntetett vörös igazából nem Saint Emilion-ból, hanem az onnan öt és fél kilométernyire elterülő Montagne nevű falucskából származik.

Advertisements