bányában

by Marti

Végül mindig történik valami. A főnök tegnap megrekedt London és Brighton között félúton, délelőtt tíz helyett este tízre ért le, aminek eredményeképpen magamra voltam utalva egész nap. Kukorékoltam a szemétdombomon. Katalinka segítségével sikerült felgyújtani a szálloda kapujában álló hamvvedret; szaglásszuk a levegőt az étteremben, hogy mi a tetűnek van ilyen égett szaga… Csak a jóisten közbenjárásával nem ment ki a füstjelző az egész épületben, elég ciki lett volna.

A gazdag ámde rendkívül borult elméjű svájci család sokadjára is betoppant koktélozni, a csemetéknek gyümölcsmixet, apunak margaritát kértek, nem mintha egyik is rajta lenne az itallapon. Nekem meg kábé annyi az ismeretem a margaritáról, mint az ókori baszk agyagművességről… google tehát. Isten áldja az okostelefonokat meg a drótnélküli internetet. Herr Sollenthal pedig olyan bókokkal illette élete legjobb(!) margaritáját, hogy azt hittem, szívat. De nem, most komolyan, életében nem ivott még ilyen jót. Szűz kéz mindig nyer.

Foglaltam nekik asztalt a DueSouth-ba. Százalékot kellene kérjek tőlük, annyi vendéget küldök oda. Milyen dolog ez már a szálloda pincérétől? :D

Később három meglehetősen ittas beténfergő kért egy-egy white russian-t, miközben jót derültek azon, hogy a magyar pincérlányka mennyire szeretheti az oroszokat. Guess what, white russian sincs az itallapon, újra google tehát, istenemre, mindent meg lehet tanulni a netről. Miután rátöltöttek az alkoholszintjükre, levetették a service charge-ot a számláról, hogy inkább készpénzben hagyják itt nekem. Köszi srácok!

Este aztán mi is megágyaztunk a két szabadnapnak némi ciderrel, volt itt tengerparton iszogatás, parkban iszogatás, félóráig-táskában-kulcskotorászás és végül ágyba dőlés, mint egy darab fa… ;)

Advertisements