Brighton legnagyobb partija – Pride 2011

by Marti

…………………………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………………………….
…………………………………………………………………………………………….
…és még mindig keresem a szavakat, amikkel leírhatók a tegnapi nap történései. A brightoni melegfesztiválról csak szuperlatívuszokban lehet szólni! Ez aaaaaaaaaaaaaannyira kiráj buli, hogy kötelezővé kéne tenni! :)

Ez volt brightoni tartózkodásom harmadik Pride-ja, de idestova mindig lemaradtam az eseményekről, mert dolgoztam (értelemszerűen, ahol csak lehet, a meleg kollégák kapnak szabadnapot ilyenkor). Tegnap szintén dolgoznom kellett – de ezúttal a fesztivál helyszínén felállított VIP sátorban!!!

A felvonulás délelőtt a Marinától indult és a belvároson át a Preston Parkba tartott a tömeg, ahol egész nap és éjjel tartó parti kezdődött. A belépő elővételben 12, a helyszínen 17 fontba került. A forgalmat kiterelték az egész belvárosból, a park és a town center közötti utcák késő estig le voltak zárva. A fesztiválozás minden velejárója ott volt a parkban, kezdve a koncertektől, a transzvetita show-n, bóvliárusokon, burgereseken és fish&chipsen, óvszerosztogatáson, gyomorforgató körhintán, ipari mennyiségű alkoholon és toi toi vécék előtt kígyózó végeláthatatlan tömegen keresztül a délután háromkor fa tövébe hányó, majd kényelmesen beleheveredő jelmezbálozóig. Nem csináltam képeket, megtették azt a profik (google-n, flickr-en érdemes nézelődni).

Az éttermünk a VIP sátor élelmiszerellátásáért felelt egy jó nagy malac nyárson sütögetésével, amit a szakácsunk, a francia gay főnökünk meg a szakács valami cimbije tálalt hagymás-zsályás pogácsa, gravy, almaszósz és saláták társaságában. Nekem egy végtelenül ostoba feladatot osztott ki a főnököm: fogjam a szórólapokat és osztogassam. Játsszak komjunikésön menedzsereset. Hát bazmeg, ha van valami, amit nagyon gyűlölök ezen a világon, az a szórólap intézménye… :/

(Hidd vagy ne, de az ország legnagyobb melegfesztiválján úgy betalált egyből egy hetero pasi, hogy alig tudtam szabadulni tőle. Mellesleg a főnököm főnökének a főnöke, vagy valami ilyesmi, de lesz.rom, elkergettem.)

Elcsámbiztam hát erre-arra, bejártam a park nagy részét. Egész nap fröccsöt iszogattam, kellemesen el is bágyadtam délutánra, amikoris végre ételhez jutottam. Ebéd közben küldtem sms-t két barátomnak, akikről tudtam, hogy kint vannak a Preston Parkban, hogy jöjjenek a bazi nagy rózsaszín sátorhoz, meglátogatni. Sztív kb. fél perc alatt ott termett, mondtam is neki, apám, de gyors vagy, de addig ugyan észre sem vette az üzenetemet. Később Dzsézön is megtalált, jajj, úgy örültem neki, körbe is ugráltam egyből. Gyorsan adtunk rá is egy VIP karkötőt, a kezébe egy kis pezsgőt, aztán együtt osztogattuk tovább a buz hülye röplapokat, amíg estefelé el nem indultak a Pride harmadik nagy rendezvényéhez, a St James Street partira.

Gyors hazaruccanás-átöltözést terveztem, miután szétszéledt a tömeg a disznó körül, de miután nem jártak a buszok, gyalog indultam a belvárosba. Az utcán persze véges-végig partihegyek: az emberek táncoltak, zenéltek, ugrabugráltak – egyszóval fesztiváloztak szabadon, az utcában lakók pedig az ablakaikból meg a lépcsőkre és erkélyekre kipakolt fotelekből hajráztak. Szerinted mennyi az esélye annak, hogy ötvenezer összetömörült ember között haladva két haver baktat veled szembe? :D Elindultam tehát visszafelé hilton-exmunkatárs Gáborral és Timivel, de nem jutottam sokáig, mert egy másik hilton-ex, Theo jött szembe velünk, karon ragadott és visszafordított az eredeti irányba :D Úticél a Hobgoblin pub volt. Aranyanyám, mi buli folyt ottan! A kerthelyiség összes vízszintes felületét elfoglalták a partizók és ugrált mindenki, mint a majmok! :)) Jó egy órányi parkolás és egy bor-topup után tovább indultam utamra hazafelé.

Megejtettem végre a gyors átöltözést és bebuszoztam a városba, hogy csatlakozzak Dzsézönhöz és a pasijához, Eslihez Kemptownban. A St James street-i buli kihagyhatatlan. Az utca szomszédságában álló munkahelyemre azért még gyorsan beugrottam pisilni lecsekkolni a rotát, mert nem voltam biztos benne, hánytól dolgozok ma – szerencsére nem 11-től, ahogy azt hittem, hanem csak öttől, úgyhogy nagy kő esett le a szívemről… :)  Jót röhögtem a recepciós srác sztoriján, a mozgáskorlátozott vécében kefélő párról, akik szenvedélyük teljében sikeresen kinyomtát a riasztóberendezést, így szegény fiúnak hivatali kötelességből rájuk kellett dönteni az ajtót, és még nekik állt feljebb (bazmeg, milyen kifejezéseket használok már)… és guess what, még csak nem is melegek voltak… :D Az incidens csak halványan sejteti, milyen hangulat uralkodott az egész belvároson és Kemptown-on tegnap este… :P

Megbeszéltük a fiúkkal, hogy a Coop bolt előtt találkozunk, ami jó párszáz méterre van fölfelé a St James streeten. Csak amikor befordultam az utcába, tudatosult bennem, hogy ezt a párszáz métert ugyan nem öt perc alatt fogom megtenni, ahogy ígértem magam… Kukoricakonzerv belülről, érted, ez volt az utcán. Én ekkora összepréselt partizó tömeget még az életben nem láttam! Az utca teljes széltében és hosszában szólt a zene giganagy hangfalakból, egymást érték a bárok elé, a járdára kitelepített mobilbárok, a tömeg meg egyszerre táncolt, sorolt, próbált mozogni és egyensúlyozni a mérhetetlen mennyiségű piával a kezében. Óriási, mondom, óriási parti volt! És semmi lökdösődés, tolakodás, egymást letiprás meg kurvaanyázás nem volt, pedig az utca legnagyon gay-bárja, a Bulldog előtt úgy beállt a tömeg, hogy tizenöt kerek percig egy tapodtat sem tudtam mozdulni :)

A helyzet jó háromnegyed óra múlva a Coop előtt sem volt különb. Vad telefonálásba kezdtem, hogy elérjem Dzsézönt meg Eslit, de hamar rá kellett jöjjek, hogy a telefon nem a barátjuk. Keringtem vagy öt percig és meregettem a szemem, de semmi. Ötmillió ember között próbáltam kettőt meglelni. És jól megörültem, amikor végre visszacsörrent a telóm, de nem ők voltak, hanem Sztív már megint, kérdezte, van-e kedvem bejönni vele a St James street-re, mondom, én már itt vagyok. De hol? Hát a Coop előtt! De pontosan hol? Pontosan a szürke italkimérés előtt! Akkor tedd fel a kezed most! – és bazmeg, ott állt mellettem két méterre…

Nemsokára aztán a nyakamba ugrott Dzsézön is, de úgy, hogy egyből az ölembe applikáltam a pohár boromat és amíg meg nem száradt a szoknyám, úgy néztem ki, mint aki bepisilt az önkívülettől. Parkban iddogálást követően azonban nem pisilt be senki, mert felmentünk Dzsézönékhez, akik úgyis csak pár háznyira laknak, hogy kultúrált körülmények közt könnyítsünk magunkon. Ekkorra már elég szép kis társaság gyűlt össze, még a recepciós srácunk is csatlakozott a hirtelen jött házibulihoz, amivé a toalett-túra alakult. Fél tizenkettő magasságában hordtuk le magunkat újra az utcára, ahol további haverokba és ismerősökbe botlottunk. Innen kezdve a parti igazi szabadtéri szociális eseménnyé konvertálódott számunkra. Shiftje végeztével csatlakozott hozzánk Katica is, akivel annyira, de annyira képtelenek voltunk még bormennyiséghez jutni (éjfélkor a mobilbárokat becsukták, a legtöbb off licence shop meg kifogyott a készletből), hogy már porzott a vesénk. Életmentő infóként érkezett, hogy a lengyel boltban még árulnak szeszt, egymillió dolláros mosolyom jutalma pedig az utolsó üveg boruk volt, pult alól. Örven talált ránk a bolt előtt, icerink-exfőnök… Isten áldja a lelkét, ott helyben beígérte nekem a pincérséget a Grand hotel éttermében, amit nemrég vett át! <3

Fogyasztottuk nagy jókedvűen a vöröset, és amikor már tényleg nem bírtuk tovább, bálltunk a Bulldog előtt kanyargó sorba vécéügyileg.  Folyt az utcai társas élet. Iksz órakor kábé negyven gyalogos rendőr felvezetésével gyök kettővel végighaladt az utcán egy szemétszippantó kamion, az addigra bokáig érő plasztikpohár- és sörösdobozhegyek méretét némiképp csökkentendő.  Egyszercsak Fernando köszönt ránk egy kurva nagy jónapotot, vagy hogy mondják ezt spanyolul, újabb hilton-exmunkatárs, nála már tényleg aligha jöhetett volna váratlanabb, két napja jött vissza Brightonba Teneriféről, nem talált otthon munkát a lelkem. Persze nem kell elhinni, hogy nem volt több derültégből-cimbora, a szememet hátulról befogó kézről a büdös életben nem találtam volna ki, hogy Krisztofhoz tartoznak, aki a változatosság kedvéért szintén hilton-exmunkatárs, jelenleg Grand-munkatárs; márcsak azért sem, mert a séfek keze általában olyan, hogy egy kőfejtőé is szebb annál, az övé meg puha, mint egy macskatappancs. Katica nem sokkal később elköszönt, a drágám dolgozik ma reggeltől, brühü…

Az este az Old Steine parkban folytatótod Krisztof és további három lengyel társaságában. Nem hiszed el, de itt is betalált egy srác, a recepciósunk haverja, aki az álommunkahely Hotel du Vin-ben dolgozik főrbártenderként. Mesélte, hogy tegnap beszélgetett az étteremmenedzserükkel, aki kérdezte tőle, hogy nem ismer-e véletlenül valami jóféle pincért, kellene még egy az éttermükbe… és a kisszivem rám gondolt, jó is, hogy összefutottunk, vigyek be holnap egy önéletrajzot, ő meg vált egy-két jó szót az étteremvezetővel az ügy érdekében…

Parkban ücsörögve és lengyelesedve újabb egész szatyornyi sörnek vertünk a seggére, mire elérkezett a négy óra, ami hogy-hogy nem, hirtelen az est végét jelentette, vagy legalábbis a parkban ücsörgését…

Az idei gay pride-nak méltó befejezése kerekedett és láss csodát… alig egy-két órai alvás után sem vagyok másnapos, legfeljebb kissé aluszékony, ami azért jó, mert jó, és meg mert mindjárt úgyis mennem kell dolgozni, vagyis most rögtön, pá.

Advertisements