Tisztogatás

by Marti

Élek, élek. Nem olyan könnyű ám elpusztítani. Görcsök elmúltak.

*

Már több, mint egy hete folynak a munkálatok a házban. Múlt héten cserélték az ablakokat a nappaliban meg a szobámban, tegnapelőtt felállványozták a házat, a tulaj csávó festeni fog. Miután dolgoztunk ám én is meg Katica is, a munkások – persze a tulajdonos fószer felügyeletével – szabadon garázdálkodtak a lakásban.

Az csak egy dolog, hogy a fehérneműim sorrendje felcserélődött a szekrényben, de ez a tráááááááágyadomb, amit hagytak maguk után… erre nem találok szavakat. Az érintett helyiségekben mindent, de mindent por lep. El tudod képzelni? Az összes bútorkárpit. A szőnyeg. A kábelrengeteg a tévéállvány mögött. A viszkigyűjtemény a kandallópárkányon. A hülye szobanövény apró levelei. Minden vízszintes felület, beleértve a polcokon lakozó ötszáz könyvet, meg mind a hat szép nagy reluxa  lemezkéit. Az összes ruhám. Az ágyneműm. Majdnem áldozatul esett a laptopom is, de sikerült még idejében kimenekítenem, a fényképezőgéppel együtt. Az összes kis apró kütyü meg cucc a polcokon.

Három napig portalanítottam itthon (persze a tegnapi napot kihagyva). A ruháimat ki kellett mosni. Az összeset! A porszívó tartályát vagy hatszor ürítettem. Díszpárnahuzatokat mostam, bútorokat porszívóztam. Meg persze meleg szeretettel gondoltam a munkások jó édesanyjára és röptettem a basszamegeket mindkét nyelven.

Valahogy mindig ez van. Ebben a házban hülyére takarítjuk magunkat.

Advertisements