:kattint:

by Marti

Csudajó nap kerekedett a maiból, előbújt a nap, én meg utánabújtam.

Nem sokkal azután, hogy észhez tértem, teljes felszereléssel lerobogtam a partra. Itt Hove-ban nincs nagyon mit fényképezni, már a beach hut-okon kívül, úgyhogy elindultam Shoreham felé, kissé céltalanul. Az első valamire való céltárgy egy bazinagy hajó volt a bazi nagy ipari kikötőben, ami ilyen jó nagy kötelekkel volt kikötve a parthoz, a feldélzetről meg ide-oda rángatták a köteleket a munkások. Biztosan tetszett nekik, hogy tetszik nekem, vidám kattintgattam, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Leszoktam arról, hogy ne menjek be olyan helyekre, ahova nem kéne. Ha valakinek útban leszek, majd kizavar, de addig is lehetőségem adódik egy-két kép ellövésére.

Miután meguntam a hajót meg a matrózokat, lesétáltam a tengerpartra. Ebben az évben először láttam apályt, olyan igazi nagyot, amikor messze be lehet gyalogolni a fövenyen, mert a víz sok-sok méterrel hátrébb húzódik, mint amúgy szokott.

Dog vs Seagulls - 1:0

Ilyenkor kirajzanak a kutyások (a kutyák nagyon élvezik a vizes homokon szaladgálást), meg kirajzanak a sirályok is, kagylók meg egyéb tengeri herkentyűk után kutatva (a kutyák nagyon élvezik a táplálkozó sirályok szétkergetését is). Csapatostul jönnek továbbá gumicsizmás férfiak vedrekkel fölszerelkezve, akik hosszú piszkafákkal piszkálgatják a terepet és hosszú kukacokat szednek ki a homok alól. Ha valaki érti ezt, világosítson föl.

 IMG_4765Legalább nagyon sok ilyennel találkoztam.

Olyan szépséges volt a naplemente, hogy csuda. Ez a legeslegjobb fényképeznivaló jelenség itt Brighton környékén, a viszonylag felhőmentes naplemente jókora apállyal kombinálva. Gyönyörűségesen tükröződik a lemenő nap a vizes homokon, a pocsolyákon, a vízfolyásokon, a köveken, sőt, még az arra járók szemének bogarában is… Kicsi vagyok én ahhoz, hogy ilyesmit tisztességesen fotózzak, de azért próbálkozni csak szabad… Ha nem lennék ilyen átkozott lusta, többször is kinyitottam volna az állványt, és akkor talán, talán egy hajszállal jobb képek születtek volna. Hiába, mindenkinek van keresztje.

Háromnegyed kilenckor riadót fújt a gyomrom, hogy ideje lenne végre megreggelizni. A méltatlankodó testrészek sorába beállt a már megint (…még mindig?) sajgó fejem, majd a két lábam is, akik kezdték unni a térdigvizet. Saját testemmel szemben kényszerültem fegyverletételre, pedig még úgy maradtam volna kicsit… nézni ki a fejemből, gyönyörködni a színekben meg a hangokban, mert ki tudja, mikor lesz ilyen szép napom legközelebb.

Advertisements