Az elemekről

by Marti

Van ez a jelenség a briteknél, csevegni az időjárásról. Sokszor csak azért kerül szóba a téma, mert nincs más, vagy mert kínos lenne a csönd, vagy mittudomén. Én személy szerint azért hozom fel az időjárást, mert nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Mint ez a mostani.

Csak ülök itt az ablakom előtt a laptop fölé kunkorodva, fűtés megy ezerrel, bögre tea készenlétben, és teljes szívemből együttérzek azokkal, akik ilyen-olyan oknál fogva az utcán kénytelenek most tartózkodni. Mint ahogy kéne nekem is: üres a hűtő, ez meg az hiánycikk a lakásban, be kellene vásárolni, ami egy legalább öt, azaz öt perces sétát feltételezne az utca végi Sainsbury’s-ig, de egyszerűen nem megy, nem visz rá a lélek, hogy ilyen gyötrelmeknek tegyem ki a testemet.

Az alapmotívum két napja az egyöntetűen szürke ég az esővel és némi köddel, a fejhangot pedig a szél adja, ami olyan lökésekben támad, hogy hallgatni is rossz innen a szobából. Pontosan tudom, milyen ám a szabadban ácsingózni ilyenkor, az ember nem tud egyenesen állni a lábán, mert elsodorja a szél, levegőt se lehet venni rendesen. Az esőt vízszintesen hordja ide-oda, összehempergeti nagyobb esőkupacokba, hogy legyen mit jól a fejedhez csapni. Rá kell dőlni a szélre, különben nem lehet haladni. Olyan, mint amikor nyakig érő vízben próbál sétálni az ember, csak itt nem lehet átváltani úszásra, hülye gravitáció. Aztán dőltödben hirtelen elhagy a légörvény egy pillanatra és jól hasravágódsz.

Esernyővel kár is próbálkozni. Nincs az a viharbiztos technológia, ami megállná a helyét ilyenkor. Kis esernyő, nagy esernyő – egyformán válik az elemek martalékává másodperceken belül. Ugyanígy kalapok és sapkák, minden, amibe bele tud kapni a szél. A legkisebb résekbe is behordja az esőt, így mindegy is, hogy van-e rajtad esőkabát. Három perc alatt átázik még a bőröd is.

Egyszerűen nem tudom rávenni magam arra, hogy elmenjek bevásárolni.

*

Van még két tábla csoki itthon, négy darab keksz meg két zöldségkonzerv. Szerintem megleszek ma-holnap.

Advertisements