csapó #200

by Marti

Nna akkor, ebben az évben elérkezett az ideje az ötödik munkahelynek is, abszolút rekord.

A menő szálloda menő éttermében dolgozni tényleg nagyon menő volt, csak kurva szar. Dolgozás volt, mint állat (na nem mintha ezzel gond lenne, elvégre az embert nem a semmittevésért fizetik), ami az én meglátásom szerint az emberi kapcsolatok rovására történt. Fél percnyi időt is sajnált tőlem a főnököm, amit a vendégekkel folytatott interakcióra, simán csak csevegésre fordítottam.

A vendégek szeretik az ilyet. Én ugyan sosem kezdeményezek társalgást, én feltételezem, hogy csak a pincérük vagyok, és ők nem azért jönnek vacsorázni, hogy velem csacsogjanak. De vannak vendégek, akik igenis élvezik és össze-vissza pofáznak megállás nélkül mindenféléről; kérdezősködnek, informálódnak. Van, aki csak az étlapot tárgyalja ki tételesen, van, aki az X cipőbolthoz nem találja az irányt, és aztán van, aki mindenáron tudni akarja, hány órakor fogok végezni. Persze az ilyen talpraesett és smart pincérek, mint én (:fényez:), mindenre tudják a megfelelő választ…

Ezenkívül több mint három hét után sem tudtam a kollégáim feléről többet, mint a keresztnevük – másik feléről még ennyit se. Egyetlenegyszer sem ment senki munka után sörözni. Olyan is volt, akivel szemkontaktust sem sikerült teremtenem.

Tetejébe mindennek a nagy spórolás meg recesszió miatt jól levágták a munkaórákat, minekutána én úgy gondoltam, hogy nincs más hátra, mint előre. Megmondtam a főnökömnek, hogy tök szarul érzem itt magam és nem találok így semmi motiválót a terepen, úgyhogy együtt szépen kiradíroztuk a maradék shiftjeimet a beosztásból.

Úgyhogy mostantól egy másik bazinagy szálloda éttermében dolgozok, ahol az első shiftem alatt több szociális életet éltem, mint az előző munkahelyemen összesen. A menü csudaklassz, munkaóra lesz éppen elég és mellesleg ismerős arcok vesznek körbe.  Hiába na,  egy bizonyos idő után az ember begyűjti brájton összes pincérét és szakácsát… Nem fog gondot okozni a társkeresés a meló utáni italhoz… :)   Ja, és megint látni fogom a tengert nap mint nap, ami jóóó.

És az első shiftem után is úgy halálra dicsértek, hogy tisztára elvörösödtem. Na ez motiváló! :)

Úgy tűnik, minden adott tehát egy kellemes hosszútávú munkakapcsolathoz, ahhoz, hogy végre-valahára ne gyomorgörccsel induljak munkába, hanem akkora vigyorral a fejemen, mint egy ház! :)) (Mindenki egyszerre szurkol, hogy idén ötödjére már nem fog tönkremenni valami…)

*

További híreink. Az ex-exmunkahelyem gyökér kis főnökei még mindig nem fizettek. Tisztára hülyére vesznek, és a nagy büdös helyzet az, hogy gőzöm sincs, mit tehetnék ez ellen. Háromszázhatvanegy fonttal lógnak még mindig. Amit most éppen tudnék hova tenni. Ha lennének marhanagy izmos karjaim és nem lennék ilyen jólnevelt, bizisten, pofánbasznám őket úgy, hogy kihullana az összes foguk.

Advertisements