A szokásosat, légyszi!

by Marti

Kapom az ívet, hogy mi van már velem; hát jelentem, csak a szokásos.

Múlt szombaton elfeküdtem jól a nyakamat, három napig nem tudtam felemelni a fejemet. Úgy fájt, hogy majd’ bepisiltem tőle, no de azért dolgozgattam három kis split shiftet a hétvégén. Szombat este – mellesleg városi halloween-es bolondokháza kellős közepén – meló után elmentünk inni egyet a kartársakkal a Western Frontba. De tényleg csak egyet…!

Na jó, kettőt, ezt az egyet úgyse hitte el senki, remélem. A második után beigazítottam magam a következő buszhoz, ami a tervek szerint 1.20-ra volt jósolható a megállóba. Az éjszakai járat mindig húszkor meg ötvenkor jön. Negyed kettőkor kiballagtam a megállóba, ami tömve volt buliból kidőltekkel, jelezvén, hogy még nem ment el a busz. Jó. Az élő menetrend azonban a következő buszt 1.50-re mondta… ami hát, ööö, izé… mondjuk csak azt, hogy ezek a hülye menetrendek mindig összekeverednek. Meg amúgy is 02:00-kor óraállítás, meg ilyenek.

Fél kettőkor még sehol a busz, háromnegyedkor se, és 1.50-kor hirtelen átvált a menetrend: a következő busz érkezik 2.20-kor… F.cking awesome! Tehát harmincötpercnyi felesleges szobrozás után elindultam gyalog haza, hajnali kettőkor.

Ami azért szívfájdalom, mert 1. masszív nyak- és hátfájdalom, 2. magassarkú cipő, 3. hajnal fél hétkor kelés van, reggeli műszak, 4. végülis csak rohadék messze lakunk a városközponttól, alig három mérföldnyire.

Ballagok a főutcán a zene ütemére, zombik, vámpírok és egyéb félholtak garmadája között, dehát ilyen ez a Brighton, így szeretjük.

A Norfolk Square magasságánál (ami az útnak alig negyede – se) elhúz mellettem a busz.

ANYÁÁÁÁÁDAAAAAAAAAAAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ANYÁÁÁÁÁDAAAAAAAAAAAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ANYÁÁÁÁÁDAAAAAAAAAAAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Akkora fejjel értem haza hajnal háromra, mint egy zongora. Kivetődtem egy viszkivel meg egy cigivel az erkélyre stresszoldani, még mindig langymeleg az este, már ahhoz képest.

Csend. Nyugalom. Szuszognak a házak körös-körül. Érzem, ahogy lassan helyrebillen a világ rendje. Körbevesz az otthon, biztonság van, itt nem érhet baj. Lazulok. Nekidőlök az erkélyajtónak, lassan bekattan a kilincs. Még mindig csend és nyugalom.

A maradék viszkivel a kezemben indulok befelé.

DE HOL A PICSÁBAN VAN A KILINCS????????!!!!!!!!!!!!!

És akkor beugrik, hogy magyarázott valamit a landlord arról, hogy festeni fogja az erkélyajtót, és nem lehet majd ki-be járni rajta egy darabig…

Szóval továbbra is kurvára langymeleg az este meg csend van, csak a kib.tt nyugalom, az tűnt el teljesen. Rohattul ki vagyok zárva az erkélyre hajnal háromkor, sajgó nyakkal, papucsban, egy szál harisnyában. Még jó, hogy legalább egy viszkim van, üljünk hát le gondolkodni.

Katica ablaka a ház túlsó oldalán van. Eme oldalon az én ablakom, de egy egész emelettel a fejem fölött. Nagy ez a ház. Mászás lesz, nem kérdés. Még szerencse, hogy a renoválási munkálatok miatt már vagy egy hónapja itt áll az állványzat a fal mellett. Irány.

Végülis csak a létrák hiányoznak, amin fel lehet mászni a felső szintre.

Ugyanakkor a szomszéd ház is éppen fel van állványozva, és éppen félúton van szintezve a mi állványunkhoz képest, szóval ha előbb kimászok a tetőre, átmászok a szomszéd állványra, visszamászok a mienkre, felmászok az ablakomig, akkor már éppen a vállam magasságában lesz az ablakpárkányom.

Mit is mondhatnék: az éj közepén, nem teljesen józanon, felettébb lengén öltözve, de legalább egy becsípődött nyakkal meg háttal ez gyerekjáték.

És ki gondolta volna, hogy egy átkozott sash window-t nem lehet ám kívülről csak úgy feltolni, mint az amcsi filmekben…! Állok hát az állványzaton az ablakom alatt azon morfondírozva, hogy hogyan is törhetnék be a saját otthonomba.

Meg azon is, hogy mindig történik.

Valami.

Szar.

Velem.

De mindiiiiiiiiiiiiig…

Végül találtam egy spatnit az pallón heverve, amivel a faszi glettelte a falat, majd ezzel a célszerszámmal nekiálltam feszegetni a rohatt ablakot, amit nagynehezen sikerült épp csak annyira feltolni, hogy kábé a fél testem beférhessen rajta, ha nagyon igyekszem. Persze a roletta még ott figyelt a túloldalon, meg a rakás szar is, ami az ablak elé volt pakolva.

Azért van az a fíling, amikor megérdemled az ágyadat.

Advertisements